Volt ugye a régi Tízes, ami szép lassan elhalt, Match lett, azt pedig eladták a CBA-nak, aki látszólag magára hagyta a boltot, így kiárusították kb egy éven a maradék  termékeket, de újat nem rendeltek hozzá. Amikor betért egy kósza vevő a magára hagyott boltba,  és esetleg szóvá tette, hogy -  ha már nem tartanak semmit, a nap azzal telik csoportba verődve trécselnek, és szidják az „életet”, akkor miért nem zárnak be  - akkor persze nagy volt a sértődés. Ez volt a múlt.
A bolt megnyitott CBA-ként, irtó hosszú átalakítási idővel , mindenki boldog, a belvárosban is van végre bolt, ahol van választék, nem csak a koszos Naszály élelmiszer bolt, illetve a Prím  a Széchenyi utcában, ahova sokszor nem lehet beférni.2013-12-05- 15-18-00.jpg

Sajnos az örömbe üröm vegyült. A Tízes dolgozóit nem cserélték le, ugyanaz a közöny, nemtörődömség, átverés a felvágottas pultnál, mint a régi boltban. Régebben a Tízesben a felvágottas-pultban olyan felvágottak voltak szeletelve sokszor, hogy látszott a benyomódott fóliadoboz nyoma. Ez volt kibontva , valószínű lejárat  után, eladva frissen szeleteltként. Most sem jobb a helyzet a Pick marha párizsi itt mini méretben van, és erősen ultra ízű. Vajon mitől? Van tippem.  A szeletelt felvágottakban úgy még nem vettem semmit, hogy egy vastag vég ne lett volna beletéve. Sehol nem teszik ezt meg, vagy legalább megkérdezik, mehet-e a vége.
Párbeszéd a felvágottas pultnál a héten:
- Vevő: Milyen jó, hogy van ennyiféle felvágott, van választék.
- Eladó rezignált válasza: Sajnos.

Ezek után marad a Prímben a sorban állás a felvágottért, ott még soha nem vágtak át, mindig friss az áru. Kár érted Tízes….

Update a facebookról:2013-12-06- 12-46-38.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://percemberek.blog.hu/api/trackback/id/tr665677191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.12.12. 20:10:41

CBA. Ennyi. De azért Mága húzta a nyitónapon. Nevetséges.
süti beállítások módosítása