Több mint háromszázmillió forintot fordított a váci székhelyű Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Kft. szügyi egységének bővítésére, a projekt összköltségének közel felét uniós forrásból finanszírozták – közölte a cég gazdasági igazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel.

Havan Viktor tájékoztatása szerint a 314 millió forintból egy 1600 négyzetméteres belső szinttel bővítették a főként lemezmegmunkálással foglakozó gyáregység egyik üzemcsarnokát, s két nagyteljesítményű liftet is telepítettek.
A beruházásnak köszönhetően 25 fővel nőtt a telephely létszáma.
A Zollner vállalatcsoport tíz németországi, egy romániai és egy magyarországi gyár tulajdonosa. A cég Manfred Zollner alapító és családzoééner.jpgjának tulajdonában van. A főleg multinacionális cégek számára elektronikai termékeket gyártó vállalat 1993-ban telepedett meg Magyarországon, akkor 155 munkást foglalkoztatott, jelenleg közel 2400 embernek ad munkát az összesen 98 ezer négyzetméter gyártóterületen.
A váci gyárban közel 1900-an, míg az észak-magyarországi községben lévő telephelyen több mint 500-an dolgoznak. A szügyi telephely folyamatosan bővült: a korábbi egy gyártócsarnokkal szemben háromban folyik a munka.
A vállalatcsoport magyarországi érdekeltségének tavalyi éves forgalma több mint 72 milliárd forint volt, nyeresége meghaladta a 6 milliárd forintot – közölte Havan Viktor.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://percemberek.blog.hu/api/trackback/id/tr306523501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása