Kórházparkoló sokadszor.

Előzmény: Az eddig áldatlan, és megoldatlan váci kórházparkoló problémát (kevés parkolóhely, kátyúk) a helyi zöld csoport fokozta azzal, hogy lezárta kálvária domb alatti füves parkoló részt.
Tette ezt olyan arrogáns módon, hogy nem a problémára mutatott rá, hanem a szerencsétlen parkolni vágyó autósokat nevezte ki szabálysértőnek, tiltott helyen való parkolóknak, és szemetelőknek.  Addig semmi nem tiltotta a parkolást azon a helyen, semmi nem hívta fel a figyelmet, hogy ott nem szabad megállni. 2015-05-13_14-31-58.jpg
Először a harcos négy ember ( Vác Város Önkormányzata, a Váci Városfejlesztő Kft., a Forte Fotóklub Vác, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park védnöksége képviselői ) lánccal lezárta a  parkolórészt, és kifüggesztett egy papírt, hogy használják a fizető parkolót a kórházban.
Először a papír tűnt el, majd a lánc…  Nem baj, előkerült a drótkötél, és már egy hivatalosnak tűnő zagyva önkormányzati idézet is. Jövő héten már talán egy fegyveres őrt is állítanak oda. Az igazi probléma, hogy nincs elég parkoló a kórháznál, az nem érdekel senkit.

Lássuk akkor mi a helyzet egy átlagos csütörtök délelőtt: Keringő, szitkozódó, parkolóhelyet kereső emberek, dugó, tolatás, idegeskedés.
Parkolóhelyek: A körparkoló tele, több szabálytalan várakozó a kör szélén. Rendelő előtti rész, tele. A lezárt terület előtti parkoló fullra tele, ki és behajtásnál nem fér el két kocsi, dugó, idegeskedés.
A véradóhelynél a parkoló tele. A domb alatti Baptista templom alatti parkoló tele.
Miért nem fizetnek az emberek, miért nem használják a fizetős részt?
Lássuk beül mi van a kórház területén:
 Az első résznél a kórházparkoló tele. Szűk és kicsi parkoló.  Hátsó rész, ahol parkolni lehet, telis tele. Amúgy elég hülyén egy hatalmas tábla a hátsó parkolónál azt írja, hogy ott parkolni csak engedéllyel lehet. Sokan be sem mennek oda. Ennek ellenére tele van. Marad a keringés, az idegeskedés.
Nem az a megoldás, hogy a kátyús, szar, gyurgyalagok előtti dombot megnyissák, ami amúgy is egy tankcsapdával tűzdelt autógyilkos hely volt, hanem parkolóhely teremtése lenne.

Update: Közben megtalált egy nyelvtannáci váci portálocska, és igaza van. A szar és gyurgyalag között kimaradt egy vessző, ezátal úgy lehetett érteni a szart, mint jelzőt a madarakra. Ezúton is elnézést kérek a gyurgyalagoktól, és további sok sikert gyalázkodó, és feljelentgető weblapnak.


A kórház mögötti rész tele óriási rétekkel, parkrésszel, nem sokba kerülne egy normális parkoló kialakítása. Kinek a feladata lenne ez? A kórházé? A városé?  Mindkettőé? Egyik sem tesz semmit. 

Beszéljenek a fotók…

Ha már Kálvária. Csak amíg a fotók készültek, legalább hárman mentek volna fel megnézni. Milyen jogon és ki zárta le? Évtizedekig a kálvária nyitva volt. Kb két éve valaki lezárta. Semmi infó, hogy mikor van nyitva, hol a kulcs. Lezárta. Ő is ugyanolyan megoldást találta a vélt problémájára, mint a harcos váci madárvédők. Lezárni, aztán  szívjanak a váci polgárok.

Drótkötél a zagyva szöveggel:

Csak ülök és olvasom a híreket. Csodálkozom, nem akarom elhinni. Évek óta gond a váci kórháznál a parkolás. Aki délelőtt, vagy kora délutáni időben érkezik  a rendelési időkre az nem tud parkolni, mert nincs parkolóhely. Tudomásul kell venni, hogy a 40.000 város kórházának kicsi a kb  100 férőhelyes parkoló. Van egy körparkoló kb 30-35 kocsinak , és egy szűk, kátyús nagyobb parkoló, ahova kb 70 kocsi fér, szűkösen.  

Volt egy lehetőség, a füves terület, amiben életveszélyes kátyúk, esőben csúszós fű várták a parkoló autósokat, akik mellesleg nem  sziesztára igyekeztek, hanem a kórházba, vagy a rendelőbe a rendelésre, betegellátásra, beteglátogatásra. Volt, hogy a füvön 4 sávban álltak az autók!
A parkolóból feljárat vezetett a füves részre, tiltótábla nem volt, igaz vigyázz kátyú sem.
Évek óta megoldatlan gond a kórházi szűk parkoló.  Erre mi történik? Egy csoport demonstrációra szólítja fel az embereket, de nem azért, hogy épüljön normális kórházparkoló, ahol elférnek a kórházba igyekvők, nem. A gonosz autósok ellen, akik ádázul letarolják a gyurgyalagok fészkelési helyét. Gonosz szórakozásból.  Még csúzlit is visznek, és ha a húzott  sorszám  a rendelőben megengedi védett madarakra is lövöldöznek.  A gonosz szabályt nem tisztelő autósok.  Vicc. Ők szemetezssákokkalés területlezáró lánccal tüntetnek. Feljebb pár száz méterre van szemét ott lehetne szedegetni. Kedve zöldek körbenéztek már Vác környékén?
Amúgy, ha csak odafigyelne a buzgó csoport, látná, hogy a rendelő előtt tilos a megállás. Az kilőve. Sőt a kedves váci rendőrök kedvenc büntetési helye. Ha megbüntetnek valakit, hiába fellebbez az ember, hogy járni képtelen beteget vitt a rendelésre, a fellebbezést elutasítják. Saját tapasztalat.
Lejjebb a vérellátónál lenne még egy kisebb parkoló, ott tilos a parkolás. Alul pedig a domb alján van egy 8-10 férőhelyes parkoló, és több hely nincs. NINCS. A kosdi úton már nincs több lehetőség. Nem lehet letenni a kocsit, ha megtelt a parkoló. ..és bizony megtelik.
Amikor a füves területre parkol valaki az álmában nem gondolta volna , hogy azon kívül, hogy leszakad a rendszámtáblája a kátyúban, vagy tengelytörést szenved akkor még ráadásul  vét is szegény gyurgyalagok ellen is.
Semmi baj. Probléma megoldva,  5 fő demontsráló, + egy kamera,  és máris lezárva a terület.  
Ezzel nincs megoldva a probléma, csak fokozva lett a gond! Pár nap múlva a lánc, és pár kilós kő el lesz téve onnan. Parkolóhely kellene! Hely az lenne! A képeken létszik hol.
A kórház 600Ft kér pofátlanul a parkolásért. A kórház mögött óriási terület van, amit ki lehetne alakítani parkolónak. Hely lenne a nem működő romosodó kórház elötti bódék helyén, illetve mögött is. Feljebb is a mentőállomásnál hatalmas kihasználatlan lezárt terület, oda is lehetne egy plusz parkoló tenni. Akarni kellene.  Ki itt az illetékes?
 





 
 

Egy váci facebook csoportban feltették a kérdést, mi a vélemény a váci postáról. Kiteszem ide is, ne tünjön el a facebook süllyesztőjében. Ezek után én már le sem írom a véleményem,(kitenne még ugyanennyit)  beszéljenek a kommentek... 


Szeretem Vácot

április 16., 10:12 · 

A véleményetekre lennék kíváncsi: mit gondoltok, a váci posta működésével kapcsolatban úgy általában?

Balogh Noémi Szerintem a váci postánál rosszabb nem nagyon van. Hatalmas sorok, kevés nyitva lévő ablak. A múltkor szóltam a biztonsági őrnek, hogy intézkedjen, nyissanak ki még pár ablakot. Igaz, ezzel megzavartam pár kávézó és beszélgető kisasszonyt... Ha tehetem, elkerülöm. Lehetne tanulni a budapesti postáktól, ahol sorszám alapján lehet ablakhoz kerülni, kb. 1-2 perc várakozás után.

Szeretem Vácot Na jó, de ha lenne sorszám, akkor nehezebb lenne a "zárva" táblás ablakoknál az ismerősöket előre venni!

Szeretem Vácot Amúgy osztom a véleményed, a minap voltam a szentendrei postán, mintha másik országban lennék.. Sorszám, egy-két perces várakozás, sehol 15-20 fős sorok!

Balogh Noémi Ez igaz.  De úgy talán a "nem ismerősök" is gyorsabban végeznének, és nem menne fel a vérnyomásuk a várakozás alatt. 

Szeretem Vácot Azt imádom, hogy 20 perc sorban állás után még kaparós sorsjegyet, posta biztosítást, meg egyebeket akarnak rám tukmálni. Tudom, hogy ez a dolguk, meg nem Ők találják ki, na de akkor is!

Balogh Noémi Ha már egyszer rábírták magukat a munkára (és kinyitják az ablakot), akkor azt rendesen csinálják. 

Szilvia Németh Nekem annyira nem jött be ez a sorszámozás Pesten...Mert pl. ha levelet adok fel dupla annyi időt állok és várok, mint egy jóval utánam érkező csekket befizető személy.

Horváth Viktória Akkor nem jártatok a keresztúri postán...sorszámmal 1 csekk befizetés minimum 30 perc várakozás,15 ablakkal 

Balogh Noémi Ezek után nem is fogok. 

Eva Vida Én anyukámat szoktam megkérni a postai ügyintézésre. Ő nyugdíjas és belefér az idejébe hogy 30-40 percet álljon sorba. Én állandóan a hajam tépem.

Klára Ódé Hát lenne rajta mit változtatni!!!!

Aranka Sztuskáné Ádor Szörnyű a helyzet. Sokat kell várni. Nyáron nincs levegő, ameddig az ember sorra kerül, rosszul lesz.

Csongor Fajta Katasztrófa

Szeretem Vácot picit bővebben, hátha az illetékesek is olvassák?!

Edit Veres Rettenetes, és az ott dolgozók ellenségnek tekintik az ügyfeleket  tisztelet a kivételnek!

Baross Olivér Nekem nincs olyan hónap, hogy ne tűnne el csomagom egy-két darab, amit aztán a posta kivizsgál és küldenek egy levelet, hogy majd eztán körültekintőbben járnak el! Eddig csak nyomkövetés nélküli csomagjaim tűntek el, most már nyomkövetéses is! (természetesen dokumentumokkal tudom igazolni..) Ilyeneket mondanak a postán: nem veszett el, csak nincs meg.. Vicc az egész, a posta monopol helyzetének köszönhető!

Gergely Kardos Katasztrófa. Éveken át azt hittem, hosszú negyed-, félórákat sorban állva, hogy ez a tetű lassúság a magyar posta sajátossága. Aztán mikor átköltöztem ide Tatabányára, a postán azt hittem egy országgal odébb vagyok. Légkondis, világos, tágas terem, 19 ügyfélablak, amik kétharmada rendszerint nyitva van, kettő sorszámkiadó automata, kedves, barátságos személyzet... és öt percnél többet egyszer se sikerült várakoznom. Volna mit ellesni a váciaknak.

Kapás Gergely A kevés aktívan működő ablakok hiánya az ami szerintem a legnagyobb hibája az egésznek. Mert bőven elég ha valakinek olyan dolga támad a postán amihez papírok, pecsétek és egyebek kellenek, már is megreked a sor, és csak halmozódnak fel az emberek, mert alig van nyitva ablak. És utána meg csodálkoznak hogy az idősebbek közül elkezdenek hangosan mérgelődni egyesek, amikor akár 20 percet is állni kell egy helyben. Mondjuk a 20 perc még mindig barátibb, mint az a majdnem egy óra amit ott álltam a postán még pár hónapja.

Erős Edina A kisebb postáknàl Bp.en is gond van(kevès ablak nyitva,kígyózó sorok..)a nagyobbaknàl sorszám alapjàn megy rendszerben -kb.2-3p vàrakozás akár 10ablak is működik..a deàkvárin kellene változtatni,bővíteni..sokszor kint a jàrdàn àll a sor..

Erika Bozoky Az az igazság ,hogy Vác simán elbírna még egy postát akár Kis Vácon is épülhetne egy talán kisebb sorok lennének.

Márton Magdolna A babakocsis rokonom megkérdezte, miért nem akadálymentesítik, az őr válasza az volt, hogy ez egy műemlék, 100 éves épület, ezt nem lehet. "Régen is feljutott aki akart" - mosolygott cinikusan. A Dr.Csányi körút felőli épületrész irányában is a Posta a tulajdonos, arrafelé miért nem lehetne bővíteni? Vénségemre egy műemlékké rontott balesetveszélyes sétálóutcában botorkálok a sok lépcsős Posta felé.És a kerekesszékesek?

Kiss Johanna Elsőbbségi levél még késöbb ér a címre mint amúgy...

Lilla Simon Nagy általánosságban számomra javult a helyzet mivel én csak céges általában nagyobb mennyiségű levéllel érkezem hozzájuk! Kialakítottak egy db ablakot a 20 levél feletti feladásra ez nagyon megkönnyítette a munkám! Bár ezzel is vannak problémák! Múlthét pénteken nagy mennyiségű levéllel érkeztem ismét, amikor a biztonsági őr meglátta azt kérdezte, hogy ezt mind felakarom adni? :S végül 15 perc sorbaállás után ablakhoz kerültem és amikor meglátta a hölgy azt mondta hogy ö ezt nem tudja megcsinálni mert még tanul!! ??? Kérdem én ha csak egy ablakhoz mehetek akkor hol adjam fel??? Türelmet kért és 5-10 percen belül megérkezett a felettese és átvették! Mi a kollégákkal már csak viccelődünk amikor azt mondjuk, hogy megyek a legjobb helyre Vácon! 

Tóth Enikő Hogy vki jót is mondjon nekem kimondottan szimpatikus hogy az " itt várakozzon " táblával nem lihegnek a nyakamba míg elintézem a dolgaim. Egyébként mosztom az előttem szólok véleményét keves albak van nyitva es az is lassú.

konyak 2015.04.11. 07:40

Tibi bolt - Vác

Mennyivel olcsóbb ez a bolt másoknál, hogy befurakodva, szűk, átláthatatlan környezetben, padlótól a plafonig telezsúfolt cuccok között 20 perc sorbanállással, megvegye valaki sampont, csokit, kínai tésztát? Fél évente betévedek ide. Volt hogy egy lepukkant biztonsági őr egy söröszrekeszen állva vizslatta az embereket. Volt, hogy a plafonon egy 1 méteres luk tátongott, lógó vezetékekkel. Ahogy picit bővült a bolt, rögtön a telenyomja a tulaj áruval. Ahányszor ide betévedek, mindig megfogadom, soha többé. Aki vágyakozik a Józsefvárosi piac lepukkant , igénytelen, zsúfolt hangulatára, az járjon továbbra is ide.
Miért nem lehet normálisan megcsinálni egy boltot? Itt nem élvezet a vásárlás, ide bemész nyomorogni, hogy 20Ft-ot spórolj egy nyomorult Milka csokin, de elpazarolsz 20 percet az életedből a sorbanállással, közben  nyomkodnak, tolakodnak nem férnek el melletted....  
2015-04-11_7-40-01.jpg2015-04-11_7-40-14.jpg

    

A váci Tragor Ignác Múzeum jövőjét veszélyeztető megyei döntés hatására több lokálpatrióta is juttatott el hozzánk megdöbbenésének hangot adó levelet. Inczédy János professzor úr a Váci Múzeum Egyesület vezetőségéhez juttatta el levelét, melynek rövidített változatát – hozzájárulásával - közrebocsátjuk.

"Nagy megdöbbenéssel értesültem a legutóbbi Hirlevélből a Tragor Ignác
által alapított Múzeum "megszüntetéséről". Nem értem, hogy
demokratikusnak mondott világunkban kinek, vagy milyen intézménynek,
hatóságnak van ahhoz indíttatása, joga, hatalma, hogy megszüntessen egy
magán kezdeményezésből, társadalmi összefogásból, támogatásból és nagyon
sok önzetlenül végzett, társadalmi munkából létrejött létesítményt, mely
nemcsak a városnak, de történelmünknek és hazánknak is kincse. Ezt a
kincset a múlt század csapongó politikai viharai között is meg tudta
védeni, őrizni a váci polgárok munkája, önzetlen összefogása, és a
múltunk, kultúránk iránti őszinte szeretete, tisztelete.
A Múzeumot elvenni nem lehet! Ennek létrejötte nem anyagi, nem üzleti
érdekből, hanem sok évtizeden át végzett önzetlen szeretetből történt.
Értéke nem anyagiakból fakadt, tehát nem-anyagi érték. Annál sokkal több!
A Múzeumot Szentendre nem tudja megőrizni, hiszen semmiféle lelki
kapcsolata a gyűjteménnyel nincs.
Nővérem ingyen adományozta a Múzeumnak azt a gyönyörű Zsolnay kályhát,
melyet még nagyapánk, Freysinger Lajos vásárolt a Párizsi Világkiállitás
alkalmával. A Múzeum gyüjteményének legnagyobb része hasonló módon ajándékként
került a Múzeum birtokába, abban a jóhiszemű, egyezményes, becsületes hitben,
hogy az a város polgárainak kezében marad! Egy esetleges eltulajdonositással,
vagy akár névleges áthelyezéssel is, az ajándékozók emlékeit, jogait sértik meg
megbocsáthatatlan módon!

Inczédy János"

Forrás: www.vac.hu/docs/Inczedy_Janos%20levele.doc

2014-09-27- 13-15-01.jpgNagyon megörültem, amikor olvastam a Váci Naplóban, hogy "Visszakerül régi pompájában, régi helyére a békás szökőkút ". 20014.09.26-án volt az átadás.
Amikor megláttam a már átadott kutat, nem akartam hinni a szememnek. Ez valami vicc? Hol vannak a békák? Az a három törpebéka lenne? Nem is jön a szájukból a víz...Azt ígérték régi pompájában állítják helyre. Vagy nem emlékeznek már rá, hogy milyen volt?
Ez is békás kút, de nem a régi. A régi békás kút a jobb felső sarokban látható. (forrás váci napló)
A régiben is három béka volt, jóval nagyobb, és állandóan jött a víz a szájukból. Az volt a békás szökőkút. Ez a mostani nem szökőkút, hanem ivókút. Meg kell nyomni a gombot, mint a strandon lévő ivóvízkutaknál, és  5mp-ig jön a víz. 
Inni a régiből is lehetett, ki is volt fényesedve mind a három béka szája rendesen. Aztán, ha az ember befogta az egyik béka száját, akkor a másik kettőből erősebben spriccelt a víz. Ha két béka szája volt befogva, akkor már elég messzire el lehetett spriccelni vele. 
Szóval csináltak egy békás kutat, de a Váci Napló címe, hogy régi pompa, meg szökőkút, az nagyon távol áll a valóságtól. Persze ennek is örülni kell, csak kicsit mintha "savanyúbb" lenne a vize....
Különben lopták el már régebben is, a hetvenes és nyolcvanas években is a békákat, de akkor sikerült pótolni normálisan...

Ja, és alul már folyik.... el lesz ez zárva hamarosan, ha vége a kampánynak..

2014-09-27- 13-18-52.jpg2014-09-27- 13-18-39.jpg

Nem oly rég olvastam, hogy megnyílt Verőcén a helytörténeti múzeum. Kismaroson már régebb óta van. Vácon pedig nincs. Pedig volt régen, csak bezárták. A múzeum hivatalos történetét el lehet olvasni a mostani Tragor Ignác múzeum honlapján.

A váci múzeum én emlékeimben először a Múzeum utcában volt, abban a házban, ahol most a levéltár van. Vak Bottyán múzeum volt a neve.

Érdekesség, hogy a Tragor Ignác múzeum oldalán ezt a nevet furcsának találják, hisz mint írják, még labanc korában felgyújtatta Vácot.
 "A történelmet – különösen a helytörténetet – ismerők számára a névadás furcsának tűnhet, hiszen a város a kuruc generálissal akkor találkozott, amikor – még császári tisztként - felgyújttatta Vácot."

Azt nem írják, hogy Bottyán János volt Vác kapitánya is, illetve a Vak Bottyán szobor ellen sincs kifogás...   Persze ettől ez még lehet igaz, be is lehetne mutatni forrással, ha lenne egy rendes múzeuma Vácnak, ahol megismerhetné a kíváncsi városlakó a majd 1000 éves városa történelmét.


2014-08-17- 9-29-57.jpg

2015-03-22-_9-03-26.jpg
A múzeum aztán átköltözött piac mellé a Káptalan utcába, ahol bezárásáig működött. Ekkor azt hiszem már Tragor Ignác múzeum volt a neve. Az intézmény a bezárásáig itt üzemelt. Belül a kapun látható még a felirat, hogy jobboldalt volt az állandó kiállítás, baloldalon pedig az időszakos.   

2014-08-17- 11-58-13.jpg2014-08-17- 11-58-43.jpg2014-08-17- 11-58-54.jpg

2003-ban aztán a múzeum bezárt, átköltözött a Híradáshoz. Itt már nincs kiállítás.
Van viszont helyette más. Sajnos abban nincs sok köszönet.
Van nekünk Memento Mori kiállításunk. Én személy szerint 4-5 éve voltam lent. A jegy ára (2 felnőtt 2 gyerek sok ezer forint volt, olyan 4 körülire emlékszem) Természetesen, mint váci lakosnak nem járt kedvezmény. A lenti kiállítás, viszont irtózatos csalódás volt. Egy helység benne két koporsóval. Ha fali kiírásokat is elolvassa az ember, akkor is 5 perc alatt megnézhető a 2 mumifikálódott holttest, a 262-ből amit találtak. Aztán van a Tizes mellett a kőtár, azaz a Középkori Pince Kiállítóhely . Pár faragott kő, fazekak, lábasok, kancsó egy mini teremben, 5 perc. Ennyi. A főtéren az föld alatti üvegketrecben azaz a Szent Mihály Altemplomban látható felülről a egykori város makettje, és egy csontváz. Ide nem is érdemes lemenni, nem mintha nyitva szokott volna lenni.
Jelenleg Vácnak, a 940 éves városnak nincs állandó várostörténeti kiállítása. 
Szégyelljék magukat a felelősök. Nem a Görög templomban kellene "bohóckodni",  hanem egy normális múzeumot létrehozni.

images.jpgMost, hogy új logója van a múzeumnak, - ez biztos nagyon fontos volt,- most már arra kellene koncentrálni, ami tényleg a város érdeke. Múzeumot, igazi múzeumot Vácnak, ami bemutatja a város történelmét. Ha ez megvan, akkor kell Görög templomosdit, meg régi képeslap megosztósat facebookon játszani. 




 
 

Gödön a dunaparton áll egy fa, sok, sok máriaképpel, szentképpel. A kerékpárútról látható.

 
A fa története röviden, akit érdekel.
Egy idős házaspár tartja rendben annak a fának a környékét, ők csinálták a padot is elé. Amikor kiköltöztek Gödre 2000-ben, már volt egy Mária kép a fán, de gyakran megrongálták stb. Ők, mint hívő emberek mindig rendbe tették, majd kicserélték a képet. A többi kép azóta került oda (idegenek tették rá). Ha valamelyik nagyon elhasználódik ők leszedik. Ennyi az egész. Itt lehet pihenni és imádkozni az arra járóknak. Hogy a legelső kép mikor/miért került oda, azt nem tudják. Valószínűleg ez egy képes fa, aminek Magyarországon hagyománya van.

Forrás: Kónya Kata

képes fa – Magyar Katolikus Lexikon

Több mint háromszázmillió forintot fordított a váci székhelyű Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Kft. szügyi egységének bővítésére, a projekt összköltségének közel felét uniós forrásból finanszírozták – közölte a cég gazdasági igazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel.

Havan Viktor tájékoztatása szerint a 314 millió forintból egy 1600 négyzetméteres belső szinttel bővítették a főként lemezmegmunkálással foglakozó gyáregység egyik üzemcsarnokát, s két nagyteljesítményű liftet is telepítettek.
A beruházásnak köszönhetően 25 fővel nőtt a telephely létszáma.
A Zollner vállalatcsoport tíz németországi, egy romániai és egy magyarországi gyár tulajdonosa. A cég Manfred Zollner alapító és családzoééner.jpgjának tulajdonában van. A főleg multinacionális cégek számára elektronikai termékeket gyártó vállalat 1993-ban telepedett meg Magyarországon, akkor 155 munkást foglalkoztatott, jelenleg közel 2400 embernek ad munkát az összesen 98 ezer négyzetméter gyártóterületen.
A váci gyárban közel 1900-an, míg az észak-magyarországi községben lévő telephelyen több mint 500-an dolgoznak. A szügyi telephely folyamatosan bővült: a korábbi egy gyártócsarnokkal szemben háromban folyik a munka.
A vállalatcsoport magyarországi érdekeltségének tavalyi éves forgalma több mint 72 milliárd forint volt, nyeresége meghaladta a 6 milliárd forintot – közölte Havan Viktor.

 

Régi váci képeslaók ggaabboo flickr albumából. 

süti beállítások módosítása