Az utóbbi napok mélygarázzsal kapcsolatos eseményei —divatos kifejezéssel élve— kiverte nálam a biztosítékot. Az az utódpárti, frakcióvezető akarja utasítgatni Vác város polgárrnesterét, akinek ténykedése okozta a hónapok óta tartó huzavonát.
Felelősségem tudatában állítom, hogy azok akik kitalálták a mélygarázs ilyen nagy befogadokepessegű szüksegességét, a jelenlegi nehezen megközelíthető helyet nézték ki a létesítmény számára és idehozták azt a kivitelezőt, aki alkalmatlanságát Sopron ban bizonyította, bűncselekményt követtek el a várossal szemben.
Számítások szerint évtizedek múlva akkor térülne meg a létesítmény kivitelezési költsége, ha folyamatosan teljesen ki tenne használva. Márpedig meggyőződésem, hogy a garázs kongani fog az ürességtől. Erre jó példa Sopron, ahol egy hónapos in- gyenes használattal a vácinál jobban megközelíthető garázs kihasználtsága alig érte el a 30%-ot.
Tehát jogosan állítom, hogy- bűncselekményt követtek el a várossal szemben, hiszen évtizedekig súlyos tízmilliók fogják terhelni Vác városa költségvetését. Elgondolkodtató , kiknek az érdeke fűződött — fűződik az ideerőltetett mélygarázshoz, alias váci négyes metróhoz.
A befejezés elhúzódásának oka pedig az, hogy a jelenlegi jobboldali városvezetés — közpénzről lévén szó — mindenképpen megpróbálja targyalasok útján a veszteségetket csökkenteni. Reményt keltő Fördős Attila polgármester január eleji sajtótájékoztatóján elhangzott azon kijelentése, hogy a város kiszáll ebből a „buliból", elkészítik a felszin kialakítását a piac es a boltok megközelíthetősége érdekében; a mélygarázzsal pedig vitatkozzon a kivitelező és a bank.
Fördős Attilának úgy kell a tüzet oltania, hogy közben az egykori gyújtogatók egy része — élükön az utódpárti frakcióvezetővel még mindig ott üll a képviselő testület padsoraiban.

                                                                                           Moys Csaba

forrás: Váci polgár 2012 / 02

 

A bejegyzés trackback címe:

https://percemberek.blog.hu/api/trackback/id/tr454090026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[mike] 2012.02.21. 12:52:03

Megtérülni.....??? Egy forintot nem vagyok hajlandó parkolásért fizetni. Inkább megállok akkor a Duna-parton és felsétálok. Amúgy miért nem lehet megközelíteni? Ja, hogy be sem lehet hajtani a belvárosba?! Én kérek elnézést... :D:D Majd jó lesz atomtámadás ellen.