Elkészült és a GEROMUSIC stúdióban már fel is vették Vác dalát, a "Szívem városát", amely a Toldi Tamás – Loksa Levente szerzőpáros alkotása. 
A zeneszámot az elmúlt heti szakbizottsági ülésen mutatták be. A CD-borító Szalkai Gabriella tervei alapján készült. A dal előadói: Patrik Judit, Toldi Tamás – ének, Hirleman Bertalan – dobok, Szabó Attila – gitár, Nagy Gergely – billentyűsök, Németh Attila basszusgitár, valamint a Serenus kórus Brusznyai Margit karnagy vezetésével. 


Toldi Tamás

A SZÍVEM VÁROSA

MA IS VELEM ÉBRED FEL A VÁROS,
A RÉGI UTCÁK, A JÁTSZÓTEREK.
A VÉN FOLYÓ - MINT MINDIG - MOST IS ÁLMOS,
DE LUSTÁN IS A JÓ IRÁNYBA VEZET.

BÖLCSŐM EZ A HELY, ITT SZÜLETTEM,
A MINDIG BÁRÁNYFELHŐS ÉG ALATT.
MAGAS HÁZAK ÁRNYÉKÁBAN NEVELKEDTEM,
DE MÉGIS MINDIG RÁM SÜTÖTT A NAP.

REFRÉN:
MINDEN ÚT INNEN INDULT EL.
VÁC, A SZÍVEM VÁROSA, ITT LETTEM EMBER.
A LÉPTEM ISMERI AZ ÖSSZES MACSKAKŐ,
S IGAZ ÁLMOKAT AZ ÉJSZAKA NEKEM MÁR CSAK ITT SZŐ.

A PÁLYAUDVAR, A TEMPLOMOK, A PARKOK
S A KÁVÉHÁZAK - KEDVESEK NEKEM.
S, HA A KOPOTT PADON MADÁRFÜTTYÖT HALLOK,
ÚJRA ÉRZEM, HOGY CSAK ITT LÉTEZEM.

AZ ÉLETEMNEK ITT TALÁLTAM OTTHONT,
ÉS HOZZÁ SZERELMET, BARÁTOKAT.
S, HA VOLT IS ÚGY, HOGY NAGYON MESSZE JÁRTAM,
VISSZAHÍVOTT EZER GONDOLAT.

REFRÉN:
MINDEN ÚT,INNEN INDULT EL.
VÁC, A SZÍVEM VÁROSA, ITT LETTEM EMBER.
A LÉPTEM ISMERI AZ ÖSSZES MACSKAKŐ,
S IGAZ ÁLMOKAT AZ ÉJSZAKA NEKEM MÁR CSAK ITT SZŐ.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://percemberek.blog.hu/api/trackback/id/tr963115838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása